Mekkora az ételkiszállítás ökológiai lábnyoma?

A járvány kezdete óta szárnyalnak az ételkiszállító cégek. Nincs ezzel semmi gond. Az átrendeződő gazdaságnak sajnos mindig vannak vesztesei, de nyertesei is. Amióta kevésbé járunk étterembe, a vásárlók egyre többször veszik igénybe a kiszállítást mint lehetőséget, és az éttermek, kifőzdék igazodnak ehhez az igényhez. 

 

A járvány előtt még minden a klímavédelemről szólt, most mintha ez a szempont kicsit háttérbe szorult volna, pedig a mi nyavalyáink nem kisebbítik az ökoszisztéma problémáit. Járványtól függetlenül is hajlamosak vagyunk úgy környezetvédők lenni, hogy néhány apró részlet tekintetében odafigyelünk a tetteink és döntéseink hatására, de kinek nagyobb, kinek kisebb vakfoltja van a valódi hatások mértékét és összetételét nézve. Magyarul: pl. könnyes szemmel vesszük meg a bio/öko termékeket, de nagyon sokszor elfelejtjük, hogy azok szállítása, csomagolása, raktározása mekkora ökológiai lábnyommal jár.

Az ételkiszállítás gyakorlata alapvetően két vonatkozásában terheli meg az élő környezetet: egyrészt a megnövekedett csomagólóanyag mennyiség miatt, másrészt a szállítás kapcsán a légkörbe kikerülő üvegházhatású gázok miatt. 

 

Doboz, zacskó, műanyag

Az étteremben alig keletkezik szemét, mikor ebédelünk. Talán a szalvéta marad az asztalon egyedül, amiből szemét lesz. Ételmaradékot amúgy sem illik otthagyni a tányéron, már csak azért sem, mert ha ott hagynánk, az étterem - népegészségügyi okokból, vagyis a fertőzésveszély elkerülése végett - nem használhatja fel semmilyen formában a maradékot, nem komposztálhatja, nem etethet vele állatot. Ha otthon fogyasztjuk el a megrendelt ebédet, akkor a maradékból még simán jól lakhat a cica vagy a kutya is, vagy pedig - ha kertes házban lakunk - a komposzton hasznosul. 

Az éttermi evőeszközök, tányérok természetesen automatikusan újra használhatók egy alapos mosogatás után, tehát nem keletkezik szemét - kivéve a gyorséttermekben, ahol akkor is rengeteg hulladék jön létre minden egyes kiadott menüvel, ha helyben fogyasztjuk el azt. Hiába kampányol az egyik legismertebb gyorsétteremlánc azzal, hogy több mint 80%-ban újrahasznosítják a felhasznált csomagólóanyagot, ha belegondolni is rémes, hogy mekkora az a maradék 20%. Ráadásul ha ennek a 20%-nak csak az 1%-a kerül a kuka mellé, akkor is komoly környezeti kárról beszélhetünk. Ha a város utcáin hordja a szél az elejtett/eldobott hamburgeres zacskókat, az sem szép látvány, de ha a legelőkön, vagy folyókban, tengerekben köt ki, az különösen káros. 

A hagyományos éttermek tehát főleg akkor termelnek szemetet, ha kiszállításra adják a fejüket, hiszen az étel dobozokba kerül, a dobozok zacskókba. De ez sem szükségszerű! Léteznek újrahasznosítható műanyag vagy üveg edények, de az éttermi megrendelések legtöbbször esetiek, vagyis a vevő nem marad hosszútávú nexusban az étteremmel, és lehet, hogy soha többé nem rendel onnan, így a visszaváltható edények ott maradnának nála, ezért inkább marad az eldobhatónál a legtöbb étterem. Természetesen ezen belül sokkal jobb a lebomló: a papír vagy valamilyen más cellulóz.

 

Útvonaltervezés felsőfokon

Az ételkiszállítás kapcsán keletkező ökológiai lábnyom másik része magából a kiszállításból fakad. Le a kalappal a kerékpárral kiszállító cégek, de főleg a nyeregben pedálozó kiszállítók előtt, ám sejtjük, hogy ha az ételkiszállítás semmi mással, mint kerékpárral történne, akkor nem érné meg az éttermeknek ez a luxus. A biciklis futárok mellett rengeteg robogós pizzafutár füstöli tele a várost. Az autós futárok sokszor fel sem tűnnek, nem mindegyik autón van céges logó. Talán abban mindenki egyetért, hogy a robogó az összes közül a legrosszabb. A kétütemű robogók több szennyező anyagot juttatnak a levegőbe, mint az autók, hiába fogyasztanak kevesebbet. A zajról nem is beszélve. 

A megoldás nem feltétlenül a járműpark zöldítése. A probléma ebben az esetben is az ötletszerű rendelés lehetőségéből fakad. Amíg általános az a vásárlói hozzáállás, hogy most éheztem meg, 10 perc múlva legyen itt az ennivaló, addig a kiszállító cégek nem fogják tudni racionalizálni (értsd: zöldíteni) a kiszállítást. A pizzát egyesével fogják kivinni, esetleg néhány címre mennek el, ha közel esnek egymáshoz, aztán vissza a konyhához, és lehet indulni újra, talán éppen ugyanarra a környékre. 

Ha lerajzoljuk az ételfutárok napi útvonalát, akkor nem kell matektanárnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, ennél van logikusabb útvonalterv is.

A zöld vonallal rajzolt útvonalterv hossza nem függ a körben elhelyezkedő házak számától, hiszen ha újabbakat adunk hozzá, akkor azokat útba lehet ejteni. Már néhány cél esetén is ötször-hatszor olyan hosszú útvonalat eredményez a sugaras szerkezet. 

És hogy melyik valósul meg, az bizony nem a cégeken múlik, hanem a megrendelőkön. Ha a futár lehetőséget kapna az előre tervezésre, akkor könnyen meg tudná tervezni a tökéletes útvonalat, de amíg a megrendelők az ebédidő kezdetén szeretnék eldönteni, hogy honnan és mit rendelnek, addig marad a nagy ökológiai lábnyom. 
 

Mi megoldottuk a zöld kiszállítás kérdését!

A Pokerfood évek óta szállít ebédet különböző dél-alföldi városok területén, és sikerrel oldottuk meg a fent megfogalmazott problémákat. 

A hatékony kommunikációnak köszönhetően vásárlóink legalább egy nappal a kiszállítás előtt megrendelik az ebédjüket, ezért a konyha csak annyi alapanyagot vásárol és dolgoz fel, amennyi szükséges. 

Az előrendelés miatt a futárok könnyen megtervezik előre a kiszállítás optimális útvonalát, így átlagosan napi 40 km-nél többet nem mennek egy nap, ami sokkal kevesebb, mint egy főállású pizzafutár által megtett út. 

Ezzel a megoldással nemcsak üzemanyagot takarítanak meg a futárok, hanem időt is, így ugyanazt a bért sokkal rövidebb idő alatt keresik meg, a fennmaradó szabadidőben más, hasznos tevékenységet is végezhetnek.

A Pokerfood megrendelői egyszerre nem csak egy-egy napra rendelnek ebédet, ezért megtehetik, hogy visszaváltható (műanyag vagy üveg) edényben kérik az ebédet, és a csereedényt a következő kiszállításnál visszaadják. Megrendeléseinknek immár több mint 63%-a visszaváltható edényben történik, ami egyedülálló adat az ebédszállító vállalkozások között.

Bővebben itt olvashat hulladékmentes ébédszállítási rendszerünkről >>>

Aktuális étlapunkat megtekintheti ide kattintva >>>